Korábban már jeleztem, hogy a foglaló/szerződés kérdésére ki fogunk térni. Most jött el a pillanat.
Az elmúlt nyolc évben még soha senkivel nem kötöttem szerződést. Ha kérték volna, valószínűleg kötök, mert lagzit még nem mondtam vissza, szóval nem gond ezt írásba is adni. De soha nem akartak szerződni. Bár a történeti hűség végett meg kell jegyeznünk, egyszer megkérdezték, hogy kell-e, de az egy komoly üzletember volt. Erre mondtam neki, hogy én szívesen szerződök, de dolgozza ki ő a papírt, ha neki fontos. Már nem is volt olyan fontos. A tisztánlátás végett azt is hozzá kell azonban tenni, hogy a jogtudat szempontjából a Felvidék még Magyarországnál is elmaradottabb, ez is közrejátszhat.
Rousseau halott, nem igaz, hogy minden ember alapvetően jó. Az a Montessorin edzett Baden-Powell-i megállapítás is sántít, hogy még a legrosszabb emberben is van 10 százaléknyi jó, és nekünk azt nevelve kell kihoznunk belőle a maximumot. Ahogy a Beatrice is énekli: „azért szar ez az egész világ, mert ti, emberek szarok vagytok”. Ez ugyan csak általánosságban igaz, s tán a Beatrice akkori alkotói periódusának kontextusában kellene vizsgálni a szövegrészt…, de honnan gondoljuk, hogy a telefonban hallott szimpatikus hang nem fog átejteni bennünket, mint szart a palánkon, hisz a híradókban naponta azt látjuk, az újságban naponta azt olvassuk, hogy nemhogy az adott szó nem kötelez semmire, de már lassan a leírt sem, minden azon múlik, kinek van jobb jogásza.