Olykor kísérletezem kicsit, "becserkészek" új éttermeket, hoteleket, rendezvénytermeket, hogy ajánlani tudjam őket Nektek, az esküvői pároknak. Elmegyek "Mystery Shoppingolni" egy-egy újabb - eddig még ki nem próbált - vendéglátóhelyre, tesztelem a személyzet kedvességét, a kulináris élvezeteket keresem, mígnem az apró jelekből a hely évtizedes története elevenedik meg lelki szemeim előtt. Néha kincsekre lelek, máskor lógó orral térek vissza a törzshelyeimre.
Ma délután is - amikor az irodában percenként csörög a telefon és a hegyekben álló feladataimra sem tudok már rendesen koncentrálni - "felsátorozok", uccu neki új helyet találni! Szép étterem-kávézóra lelek a közelben, a szakmában már van neve, betérek. Jó időben jöttem - az ebéd már lement -, csendes zugot is találok, a laptop-nak is van "dugesza", hawaii! Elkezdek dógozgatni és szép lassan észreveszem, hogy - rajtam és a pincéreken kívül - teljesen kiürül a hely. Éttermi vezetőnek, tulajdonosnak se híre, se hamva. Na, ez egy szuper lehetőség a személyzet fegyelmezettségének tesztelésére! Nem kell semmi más hozzá, csak az, hogy ne adj nekik munkát, lenyugodjanak, engedjenek ki az ebéd stresszéből. És...hallgasd a hangokat!
Kisvártatva eltűnnek a pincérek a konyhában, ahol - hallhatóan - megelevenedik az élet. Nem kell fülelned, mégis meghallod az összes hétvégi focieredményt, a legújabb - kommentált - sztárhíreket, valamint a délben étkező vendégek elviselhetetlen természetéről egy sokperces monológot. A tányérok, evőeszközök csörömpöléséből, valamint a kommentárokból ("Mi a sz.rt főztél már megint?") rájössz, hogy a személyzeti ebéd is most kerül elfogyasztásra.
Így telik el 10-15 perc - a kutyát sem érdeklem, senki nem néz rám - majd hirtelen síri csend támad. Aggódom, ... vajon a szakács nemcsak rosszat főzött, de meg is mérgezte az ebédet? Már tárcsázom a rendőrség és a mentők telefonszámát, de előtte azért sandán bekukkantok a résnyire nyitott ajtón. Megnyugszom: a komplett csapat a hátsó udvaron bagzik (füstöl, cigizik,...).
Magányom mintegy 20 percig tart, ezután pánikszerűen "berajzik" az étterembe vagy öt-hat pincér, jóllakott mosollyal, telt képpel, a tüdejüket városi levegővel, meg miegyébbel teleszívva, kipirulva. A kérdést - miszerint "mivel szolgálhatnak még" - olyan természetességgel kapom, mintha 3 perce fejeztük volna be a legutóbbi diskurzusunkat.
Ilyenkor mindig átfut az agyamon első ausztriai szállodám igazgatójának pár mondata:
- Legalább egy pincérnek mindig az étteremben kell tartózkodnia, akkor is, ha ott nincs egyetlen vendég sem!
- Nem fordítunk hátat a vendégnek.
- Mindent halkan beszélünk meg: "A vendég enni, inni, mulatni jön az étterembe, nem a pincérek magánéletének történetei miatt."
- Teljes diszkréció: a vendégről nem beszélünk ki semmit, bármit is hallunk, vagy tudunk róla.
Azt tapasztalom, hogy ezeket az alapszabályokat itthon nem oktatják, vagy csak egyszerűen tojnak betartani. Kár!
Sok helyen tartottam már rendezvényt az országban, ismerek pár száz szállót, éttermet, rendezvényhelyszínt.
Vannak helyek, ahol évente többször is megfordulok. Ismernek, mint a "rosszpénzt": Esküvőink, rendezvényeink előtt mindig összehívom a hely személyzetét. Elmagyarázom nekik, hogy én azért vagyok itt, hogy a pár tökéletesen elégedett legyen, mindent úgy kapjanak meg, ahogy megrendelték. Mindenre oda fogok figyelni és tőlük is ezt várom el. Ha látom, hogy kell nekik segítség, akkor én is be fogok ugrani!
Ők két lehetőség közül választhatnak:
- Megfogják a kinyújtott kezemet, és egymást segítve csinálunk egy felejthetetlen nagy lagzit, vagy - Ellenállnak, de az fájni fog nekik.
Előfordul, hogy - az éttermi vezetők helyett is - rászólok a felszolgálóra, szakácsra. Néha azt gondolják, hogy támadom őket, az egójukba rondítok. Amikor azonban felfogják, hogy mindezt nem ő ellenük, hanem a vendég érdekében teszem, akkor aranyosak lesznek és együttműködnek.
Megérzik azt, amit az egyik multi igazgatója mondott rám egy rendezvénye után: "A pali egy megszállott, pozitív bolond."
A hazai éttermekre – sajnos sokszor – jellemző vendégriasztó hozzáállásra már egy korábbi blogbejegyzésemben is felhívtam a figyelmedet ("Világbajnok sportolót akart becsapni Rúzsa Sándor 21. századi imitátora": http://www.latte.hu/blog/eskuvo-avagy-az-elet-egy-nagy-habostorta/vilagbajnok-sportolot-akart-becsapni-ruzsa-sandor-21-szazadi-imitatora-a-tanyasi-csarda-fobetyarjanak-kicsinyes-trukkjei ). Ezt a későbbiekben is meg fogom tenni, a Te érdekedben is!
Te is gondolkodsz már azon, ki lesz az a személy, aki az esküvődön majd odafigyel, hogy a személyzet ne „kanászodjon el”? Ki lesz, aki noszogatja őket és szól nekik az elintézendő feladatok miatt?
Vagy Te fogsz futkosni a pincérek után, hogy a konyhai bagózás helyett hozzák végre az ételeket? Te fogsz mindig szólni nekik, hogy kifogyott a poharakból az ital és töltsenek utána, vagy a teli hamutálakat cseréljék le?
Vagy esetleg arra gondolsz, mindezt inkább rábízod a szüleidre, vagy az egyik barátodra?Van-e nekik megfelelő szakértelmük, tapasztalatuk ahhoz, hogy észrevegyék ha a vendégek egy jó része már másodszor megy a büféhez újabb ételt venni, de az asztalról hiányzik nekik az evőeszköz és azt utána kellene teríteni? Tudni fogják, hogy a svédasztalról el nem fogyasztott ételeket az éjféli büféasztalra vissza kell szervíroztatni? Beszélik azt a nyelvet, amit a személyzet megért, sőt hallgatnak is a kérésekre, utasításokra?
Gondoltál arra is, hogy a személyzetre felügyelő, koordináló rokonod (barátod) vajon felhőtlenül fog tudni mulatni az esküvődön, miközben Neked dolgozik?Nekik mekkora felelősséget raksz a vállukra azzal, ha valamit elrontanak, esetleg kihagy a figyelmük, vagy ha nem tudnak hatni a személyzetre?
Értesítelek azonnal, amint készen leszek vele! Ha majd elolvasod, akkor ennyire felkészülten, nyugodtan várhatod életed legszebb napját:
Forrás: eskuvoitanacsok.hu
