Az esküvő egyik legfontosabb jellemzője, hogy egyszeri esemény. Egyszeri és megismételhetetlen, ez adja meg a súlyát és exkluzivitását, egyúttal növeli a szervező felelősségét is.
Az esküvő egyedi rendezvény, vagyis elsősorban a két házasulandó ember által meghatározott módon, hozzájuk illő stílusban és az ő igényeiknek megfelelő módon szükséges megrendezni. Ezért bár a „kellékek” azonosak – nincs két egyforma esküvő.
A meghívottak, vendégek számának hatása sok szempontból meghatározó. A szükséges és lehetséges vendégszám meghatározása az egész esküvő jellegére rányomja bélyegét.
Ha azt akarjuk, hogy az esküvő elérje kitűzött célját, vagyis hogy felejthetetlen legyen mind a pár, mind a meghívottak számára, elengedhetetlen, hogy mély benyomást tegyen a vendégekre.
Éppen az előző ok miatt kell, hogy legyen valami az esküvőn, ami váratlan, szokatlan, esetleg megdöbbentő. Mindenképpen kell tehát valami kis meglepetést szereznünk vendégeinknek.
Az esküvő lebonyolítása a klasszikus rendezvényszervezés főbb szakaszait foglalja magában, vagyis az építés, lebonyolítás, bontás és utókövetési szakaszokat. A profi esküvőszervező forgatókönyvvel dolgozik, amely a rendezvény minden fontos mozzanatát tartalmazza, így a hibázási lehetőségek a minimumra csökkennek. Egyetlen lépés kimaradása vagy elhanyagolása az egész esemény sikerét veszélyeztetheti. Minden részletében megtervezettnek, kidolgozottnak, felépítettnek és koordináltnak kell lennie. Fontos a színek, anyagok és formák tökéletes összhangja.
Az esküvő stílusát tekintve olyan, mintha a pár saját névjegykártyáját nyújtaná át a vendégeknek – vagyis a párt ismerő meghívott már a fogadás helyszínére való belépéskor azt kell gondolja: ez csak az ő esküvőjük lehet!
Forrás: eskuvoszervezes.blogter.hu