Esettanulmány
Szombaton vegyes lagzit csináltunk.
Bár már nyolc éve vagyok a pályán, még mindig van bennem egy jó adag egészségesnek mondható izgalom a lagzik előtt. A kétnyelvű lagzik előtt még az átlagosnál is sokkal feszültebb vagyok, részben a rossz tapasztalatok miatt (általában a szlovák féllel szoktak gondok lenni, a leggyakrabban az, hogy amikor magyarul beszélek, akkor basznak rám, míg a magyarok általában tisztelettel kivárják, amíg elmondom a szlovák szöveget is), az ember sosem tudhatja, hogyan fognak hozzá viszonyulni a szlovákok. Vannak persze jó tapasztalataim is.
Szombaton Csallóközcsütörtökbe kellett mennünk, mindkét fiatal helyi volt, a menyasszony magyar volt, a vőlegény szlovák, de értett és beszélt magyarul, szóval nem azzal az esettel álltunk szemben, amikor a gyetvai rokonság először jön le a hegyek közül a Csallóközbe, és előtte még sosem láttak magyart. A csallóközi szlovákokkal a legritkább esetben volt gondom. Max annyi, mint a csallóközi magyarokkal. Okos fiatal pár volt, mert még a lagzi előtt letudták a fényképezkedést, így nem raboltak el maguktól értékes órákat. A szakadt, ám személyes élettörténetem szempontjából mégis fontos művelődési ház előcsarnokában az örömszülők fogadták az érkezőket, akikkel gyorsan letalpaltam, majd mentem egyeztetni a videósokkal meg a fotóssal.
A videóst a Bertók-klán adta, Krisztián volt a „fővideós”, aki értelmes gyerek, és egy új srácot tanított be.
A fotós városombeli volt, Kis Gábor Gibbó csapatát erősítette, nevezzük Szilárdnak, mert úgy hívják. Nikonnal dolgozott.
A zenekar helyi erő, apám korosztálya, ötven felettiek, az egykori Pegazus romjaiból kinőtt HFJ zenekar, együtt fogunk lagzizni 2009 Valentinján is. Ők nagyon jó banda. Egyetlen dolog szól ellenük, hogy nagyon nehezen jegyezhető meg a nevük. Az est folyamán én is vagy 3x elkereszteltem őket, az Isten bocsássa meg nekem, de hát hogy hívhatnak valakit HFJ-nek. Az est további részében aztán mikor kiejtettem a nevüket, akkor előtte a névjegyről puskáztam. De ezek az öregfiúk nagyon tudnak zenélni. Magas szintű hangszertudásuk van, és harminc év a zenében, az azért harminc év. Mindent tudtak.
120 embert hívtak, 110 jött el. Az uzsonnát a menyasszony nélkül hoztuk be. Ő olyan négy tájban érkezett, és nagyon szép volt. A búcsúztatás is két nyelven történt, mint minden, nem voltam hardcore, mégis elég sírósra sikeredett. Sosem célom a ríkatás, bár azt nem tagadom, hogy vannak lightos, közepes, és nagyon zúzós búcsúztatószövegek is. Tegnap olyan átlagosat mondtam, nem volt semmi „öleld meg anyukádat, mert már többet nem látod” – típusú szöveg, mégis eléggé megkönnyezték. Gyalog mentünk a kb. 300 méterre levő templomba, ahol már rengetegen várták a méretes menetet. A helyi pap nagyon rosszul beszélt szlovákul. Vagy 20 perces volt a gratuláció, vissza, tányértörés, első tánc, rövid kör, 7kor vacsora.
A konyháról csak szuperlatívuszokban beszélhetünk. 5 asszony tüsténkedett benne, és taktra jártak. Óraműpontossággal dolgoztak. A tizenegy, az náluk pontos 23.00 volt. Összesen három fogás volt, mindegyik nagyon jó minőségű, ideális hőmérsékletű és állagú, kellő mennyiségű, sokszínű körettel és salátákkal. Amit megbeszéltünk, az úgy volt. Mindenki a csütörtöki asszonyokat hívja főzni! Köszönjük, Rózsika!
A pincérek hétfős csapatát Erzsike, az egykori Segal (most valami más a neve) tulajdonosa vezette. Nagyon ügyes pincérek voltak, megették a 110 embert. Ennyire „felteríteni” komoly munka. A tegnap esti csapattal bármilyen lagzit vállalnék.
A násznép egy töredéke cseh volt. Nagyon aranyosak voltak. Náluk nincs vőfély, ezért az ő részükről kitüntetett figyelemben volt részem, mindig figyeltek, hogy mit akar ez a faszi itt. Az egyik nagybácsi szívesen itatott volna, egy felest kénytelen voltam vele elfogyasztani, mert, ahogy mondta, a borovicka az gyógyszer, de a „másik lábba” már nem öntöttünk.
Három játékot tettem a programba, több nem is kellett. Anélkül is meglettek volna, de ha már egyszer ott vagyunk… A buli elég nehezen pörgött föl, olyan kilenc óra tájban volt az első jobb kör. Én megértem őket, elvégre egy lagzi nem tud végig ezerrel pörögni, meg meleg is volt, 14.30-ra jöttek, és hétkor volt a vacsora stb. stb. Szal’ kellett egy kis idő, hogy összekapják magukat. Aztán viszont erőteljes, szilaj mulatozás bontakozott ki, melyben szinte nem voltak hullámvölgyek. Sok olyan kör volt, melyben 70-80 ember volt a parketten, ami kiugróan jó arány.
A lagziban az átlagosnál sokkal több jó nő volt, a menyasszony átöltözőruhájától pedig szó bentszakad, hang fennakad, vagy valami ilyesmi.
Háromnegyed négykor szereltem le, akkor már elég nagy volt az alapzaj, így az elköszönés esélytelen volt. Olyan lagzit hagytunk magunk mögött, melyre rámondhatjuk, hogy ha ebben a szezonban egy sem lesz rosszabb, akkor nem fogunk szomorkodni.
Forrás: vofely.blog.hu
