Szombaton tombolt az Emma orkán, de az ilyesmi, ha durva is, egy lakodalmat már nem fordíthat vissza. Így mi is bevetésre indultunk, mint minden rendes vőfély szombaton.
De mi lesz, ha elmegy az áram? – gondoltam, nekem kell-e megoldani, mihez fogunk kezdeni ilyen helyzetben. Hogy jutunk el a tetthelyről a templomba és vissza, ha balták fognak esi, netán cigánygyerekek potyogni? Ilyen gond(olat)ok közepette fogyasztottam el reggeli kávémat szombaton. Aztán mikor a botom mentem díszítetni a sarki virágoshoz, kisütött a nap. Ugyan a fagyó hideg maradt, de a napkorong a meleg illúzióját keltette.
Gútán kellett szerepelnem, ami tán egy húszas tőlünk. Fél kettőkor kezdtünk. Ez egy elég korai időpont, ahhoz képet, hogy a szertartás 15.30-kor kezdődik, de hát ha így szeretnék, legyen így. Napsütésben indultam el, de Gadócnál már erősen szürkült az ég, Keszegfalva elején már villámlott, a végén már esett, majd zuhogott, majd szakadt, utóbb ömlött, aztán megjött a jég is. Olyan intenzitással érkezett, hogy a becsapódó golyócskák 10-15 centire visszapattantak a földtől. Némelyik autó lehúzódott az út szélére. Mondjuk ez indokolt volt, mert hármason ment az ablaktörlő, és mégse lehetett kilátni az autóból. De mi mentünk, mert időhöz voltunk kötve. A jég verése csak valahol Violín körül hagyott alább. Ha nehéz helyre megyünk – mondjuk egy szlovák lagziba –, Dodi vőféllyel így szoktuk biztatni egymást: Csak keményen, mint a jég verése! Hát ez most alapból megvolt. A nászmenetnek annyi.
Gútán a Klub kávéházba kellett mennem. Még nem ténykedtem ott, mert eddig megvolt az a szerencsém, hogy Gútán mindig a nagyon erős Leonor Szállóban kellett dolgoznom, ahol minden taktra megy. Azt tudtam, hogy vannak videósok, akik, ha meghallják, hogy a Klubba kell menni, inkább lemondják a lagzit, mert van ott egy rabiátus öreg fazon, a tulaj. Ez a hírnév nem a legjobb entrée. Én is találkoztam az öregúrral, és az első perctől nyilvánvaló volt, hogy nem fogjuk egymást szeretni, mert azt mondta, hogy nyugodjak meg, minden úgy lesz, ahogy kell. De a dolgoknak nem úgy kell lenni egy lakodalomban, ahogy kell, hanem ahogy én akarom. És ez nem valami gigászi egókiáradás, hanem a lakodalomban én az ifjú pár legitim képviselőjeként lépek fel, hogy megvalósítsam az ő elképzeléseiket. Ha tehát egy vendéglátóipari egység tulaja azt mondja, h nyugodjak meg, minden úgy lesz, ahogy kell, az azt jelenti, h minden úgy lesz, ahogy ő akarja. Ez még jó is lehet, de csak akkor, ha az én elképzelésem (ami csak áttételesen az enyém, valójában az ifjú páré) találkozik az övével. Épp ezért próbáltam kifejteni, hogy mi az én koncepcióm, de egy mondatot sem hagyott befejeznem, mindig közbevágott, hogy nyugodjak meg, minden úgy… Kurvára nem nyugtatott meg, de az elején nem akartam konfliktust, mert ebben a szituációban nála több lap volt. De ez a hozzáállás annyira irritáló volt, hogy még Teréz anya is ráengedte volna a pitbullt. Az ázott násznép pontosan érkezett, és volt elég fogas is. A vendégfogadás a kisteremben volt, korrekt hidegtálak, rengeteg pia, tömény, sör, bor.
Fiatal brigáddal dolgozunk, a vőlegény még a megbeszélésen elmondta, hogy ő fizeti a lagzit, így ő dönti el, hogy kikkel akarja jól érezni magát. Kedves fiatal párok! Ez egy nagyon pozitív, követendő gyakorlat, egészséges szemlélet, hacsak nem állunk benne nagyon mélyen a tradicionalitásban. Semmi értelme meghívni azt a keresztapát, akit a keresztelőn láttunk utoljára.
Beköszönök, aktuális vagyok, mint a jégeső. Megtapsolnak. A videós Szabó Feri, ennek még lesz jelentősége. 53 éves, vérbő, jó humorú fazon. Honlapja nincs, a telefonszámát meg indiszkréció lenne kirakni, de ajánlom. A fogadás közben elvitt a házáról három sor cserepet az orkán, gyorsan hazafutott megcsinálni. A hosszúra nyúlt fogadás során az ifjú pár is rádöbbent, hogy korai volt két órával hamarabb odahívni a vendégsereget, de akkor már nem lehetett visszacsinálni.
A lagzik alatt mindig némára van állítva a tellám. Láttam, hogy volt egy nem fogadott hívásom, s mivel a kikérőig még rengeteg időm volt, visszahívtam. Mindig érdekes, hogy teszik fel az emberek az első kérdést. Maga az a …? Maga vőfény? Maga vőfénykedik? Maga vőfényeskedik? Maga foglalkozik vőfényeskedéssel? (A vőfély/vőfény, és hogy lett a helyesből helytele egy későbbi poszt tárgya lesz.) Szeretném megkérdezni, hogy a (dátum) szabad-e magának. Nos, ez az úr, akit visszahívtam, ekként nyitott: Szeretném megkérdezni, hogy maga meddig van lefoglalva. Mi a szar, ez valami szociológia-néprajz szakos hallgató az ELTE-ről, aki a felvidéki magyar vőfélyek leterheltségét elemzi? – gondoltam magamban. Augusztusra keresett vőfélyt, esélytelenül, hacsak addig vissza nem mond valaki.
15.00-kor kezdtük a kikérést és a búcsúztatást. 15.20-kor már a buszon ült a násznép. A templom csak 300 méterre van, szép nászmenet lett volna kilencven emberrel. A helyi plébános nem erőltette halálra magát, biztos ő is nézi hozzánk hasonlóan, hogy kiknek játszik. A násznép körében sok kisgyermekes család volt. A másik oldalon egy öregasszony folyamatosan integetett, meg pisszegett, meg gügyögött egy 5-6 sorral előbbre ülő kisgyereknek, az persze reagált rá, visszagügyögött, rosszalkodott. A nyanya meg csak provokálta. Hihetetlen, hogy öreg szatyrok nem tudnak a templomban viselkedni. Megérdemelt volna egy alapos FPR-t.
A szertartás után legalább fél órát tartott a gratuláció, mert eljöttek vagy még egyszer annyian, mint a násznép. Hideg volt. Visszabusz. Rohanás fel, zenekarral gyors egyeztetés. A Társulatban is szereplő Vadkerti Imre zenekara játszik, a Friends, kivéve persze Vadkerti Imrét magát, aki társulatozik. Őt Laci helyettesíti a felsőszeli Melody zenekar szaxofonosa. Ő nagyon jó, már sok közös lakadárénk volt, ahol ezt bizonyíthatta. Hamarosan kiderül, a másik két srác is. Szinti-szaxi-gityó felállásban nyomják. De nem egyeztethetünk sokat, mert a lépcsőn tódul fel a násznép.
A tulaj bácsi elmondta, hogy bent nem törhetünk tányért, mert kárt teszünk a linóleumban. Így a mintegy 16 négyzetméteres előtérben szorongtam 60 emberrel, a maradék harminc a lépcsőn volt. Itt végeztük el a tűz-víz próbát is, és a vőlegény nyert. Be a terembe, zene, pohárköszöntő, első tánc, rövid kör. Úgy volt, hogy fél hatkor lesz a vacsora, így a legények összesen két kört játszanak. Fél előtt megyek oda a „főnökhöz”, hogy no akkor hozzák a cuccot? Erre az egy papírt lobogtat előttem, hogy nem fél hatkor, hatkor lesz. De amikor du. beszéltünk, és rákérdeztem, hogy fél hatos vacsorával nyitunk-e, akkor persze rávágta, hogy igen. Nem tudtam eldönteni, hogy rosszindulatú vagy szenilis-e. Ez volt egyébként az utolsó problémám vele, az est hátralevő részében minden pontosan működött.
A leves korrekt, de mire hozzá jutok, már nem forró. A kakasnak hatalmas sikere volt, egyedül egy ember húzta a száját a teremben, a füstbombák miatt, kitalálod, ki volt az:)? A húsos tálakon bécsi szelet, sajttal és sonkával töltött pulykamell, grillcsirke, töltelék. A grillcsirke – legalábbis ami az én tányéromra került – ízetlen volt.
Ennek kapcsán mesélt Szabó Feri egy vidám történetet. Egy alkalommal egy ismert öreg csallóközi cigányprímás zenekarával lagziztak. A pincér kihozta az egészasztalos tálat, és megkérdezte a prímástól: Prímás úr, elég lesz? Az meg azt mondta: Nekem elég, de a gyerekeknek is hozzon.
Utána a Friends nyomta. És nagyon jól. Változatos volt a repertoárjuk, Laci szaxija nagyon sokat dobott rajta, és tényleg mindent tudtak. Messze az lagzis MD-s átlag felett álltak. Persze, alapokat ők is használtak, de az önmagában nem bűn.
Az est folyamán – éjfélig – három játékot játszottunk. Négy volt beidőzítve, három sikerült, mindhárom jónak mondható visszhanggal. A násznép spontán, önként kapcsolódott be, ami ritkaság. Nem voltak jaj, én nem akarom típusú megjegyzések, meg ilyesmik. A násznép kapcsán összességében elmondhatjuk, hogy soha rosszabbat. A jelenlevő 90 embertől az est folyamán egy bunkó megjegyzést vagy beszólást nem hallottam, és ez egy olyan kilencvenfős lagziban, ahol csak fehérborból elfogyott 75 liter, nagy dolognak mondható.
Tízkor hurka, kolbász, pecsenye. Az apagyilkos kinézetű, ördögötetkót viselő, de egyébként vajszívű családapa násznagy megdicsér a versért. Jó, amikor valami célba talál.
A személyzeti asztal nem kap kenyeret. Négyen nekilátunk kenyér nélkül. Krisztián viszont – aki a vendéglátózás mellett az egyik egyetem rendszergazdája – kivár. Ez idő alatt a többiek a kajájára vadásznak, ami eredményez néhány pillanatot. Aztán hozatok kenyeret, és a pincérek hoznak egy másik tál disznótorost is, így már jobb a helyzet.
Mint már többször említettem, a lagzi 90-es volt. Ez egy jó dolog. Azért éri meg sok embert hívni, mert az jól mutat. Ebben a lagziban mindig volt 15-20-25 pár a parketten. Tehát úgy vehetjük, hogy a nép fele mindig táncolt. A másik fele az asztaloknál darvadozott, nótázott, kint cigizett, de ez tökmindegy, mert a 40-50 ember az mutat valahogy a parketten. Ha van egy ötvenfős lagzi, és az arányok ugyanezek, akkor az összkép sokkal rosszabb. Ez van. A lakodalom egy drága műfaj. Az elmúlt nyolc évben megfordultam már 23 fős lagziban, voltam sok harmincasban és negyvenesben. Sőt, azt kell mondanom, 2006-ban több negyvenesben voltam, mint hatvanasban, csak a keszthelyi 250-es jelentett meredek kiugrást. Valszeg azért volt így, mert ennyire volt az embereknek pénze. És a negyvenesek között éppúgy voltak frenetikus alkalmak, mint a százasok közt. De más az, mikor negyven ember táncol, mint amikor negyven emberből zusammen kell kihozni valamit.
Éjfél előtt bemondtam párszor, hogy akinek a kocsiban van a pénztárcája, az hozza fel, mert kezdődik a menyasszonytánc. A menyasszony mondta, hogy objektív okokból ne legyen hosszú. 18 percesre csináltam, az 90 embernél nem olyan rossz, ugye? (Volt benne egy apródobálós nagybácsi is…, de legalább eurót dobált.)
Az est folyamán kaptam két felkérést is. Ennyire direkt visszajelzése ritkán van az embernek, sajnos, mindkettőre már foglalt voltam. Ill. nekik sajnos, nekem nem.
A fiatalok fél kettő körül értek vissza. Köszöntő, lassú, majd egy újabb nagyon jó kör a Friends együttestől.
Kettő után valamivel behoztam a káposztát. Mivel még nagyon fogékony a násznép, nem a rövid, hanem a hosszú verziót mondtam, és végig kultivált csend volt. Ritkaság az ilyen. Mivel hosszú volt a műszak, a búcsút is elmondtam. Mert részben a nép egyre „vígabb” 2 után, másrészt rosszabb helyeken már szivárognak olyankor, sőt, van ahol a káposzta elindítja az exodust; harmadrészt, mert ahol a káposztáig nem tudott a vőfély hangulatot csinálni, azt már cseszheti. Egy szó mint száz: a káposzta után már nincs szükség vőfélyre. Megköszöntem az együttműködést a Klub kávéház pincéreinek és szakácsainak, a Friends együttesnek, és TAKÁCS Ferenc videósnak… A nagy transzban nem is kapcsoltam, hogy Szabó. Kicsit még smúzoltunk, meg voltunk, s amikor ténylegesen, fizikailag is távoztunk, a vőlegény megállította a zenekart, és megköszönte az én munkámat, valamint VARGA Ferenc videósét. Szegény… (Nekem mentségemre szolgáljon, hogy Takács Ferenc nevű videós legalább van, és már többször dolgoztunk is együtt.)
Hazafelé sima az út. De nem számolok a párhuzamos egyidejűtlenséggel. Míg én szilajul mulattam, a családban történt egy váratlan, szomorú haláleset. Nincs lelkifurdalásom miatta, mert valszeg akkor is meghalt volna, ha én nem lagzizom, hanem az OSZK Kézirattárában ősnyomtatványokat böngészek, vagy ételt osztok a hajléktalanoknak. De én éppen lagziztam.
Forrás: vofely.blog.hu
