Mondják, Magyarországon nincsenek sztárok. Ahhoz túl kicsi az ország, itt nem tud elbújni a híres ember, bármikor belebotlunk a közértben vagy a postán. Pedig a sztár egyik alapvető kritériuma, hogy legyen elérhetetlen, legyen nagyon gazdag. A magyar sztárra az igaz, hogy folyton szerepel a TV-ben, bulvársajtóban. A magyar sztár vagy példás családi életet él (átmenetileg) vagy nem. Mindkettő folyamatosan táplálja a gépezetet. Persze nagy kérdés, hogy kit is nevezünk sztárnak? Ki számít sztárnak? Egy főszerkesztő egyszer feldühödött a sok sztárjelölt dömpingjén, és kijelentette: Nálunk csakis az számít sztárnak, akit tíz, utcán megkérdezett nőből legalább nyolc ismer!
A magyar sztárkultusz és bulvársajtó kialakulása talán a múlt század harmincas éveiig vezethető vissza. A lapok társasági rovataiban Intim Pista és társai számoltak be az akkori filmcsillagok, színházi sztárok, sportolók, nemesemberek és - ma mily elképzelhetetlen módon – híres költők, írók magánéletéről. Ettől az időtől kezdve minden kor (még az átkos évtizedei is) kitermelte a maga sztárjait. A rendszerváltás óta ránk tört szabad (és néhol szabados) sajtó sztárjainak ismertsége egyszerre alaposabb, de kevésbé értékes, mint azoké, akikről évtizedekkel korábban olvashatott a közönség. Ma néhány találó mondattal, gesztussal bárki sztár lehet. Andy Warhol közhelyessé vált mondata a népszerűségről nap, mint nap beigazolódni látszik. Az érvényesülésnek gyakorlatilag nincsenek határai, a publikum éhes, hát etetni kell. Sztár lesz, akiből a média sztárt akar csinálni, de csak addig marad sztár, amíg a média akarja. Csortostól Págerig, Latabártól Karinthy Frigyesig valódi tartalom: nagy alakítások, nagy teljesítmények és valódi tehetség jellemezték a hírességeket. Ehhez képest mit teljesítenek a maiak? Az ország közhelyesen szólva nem csupán politikai hovatartozás tekintetében megosztott, de a kultúrafogyasztás mikéntjében és a média híreinek befogadásában is egyértelműen látszik rétegződés. Van egy réteg, amely elfogadja a fogyasztói társadalom olcsóbb kínálatát, sőt örömmel veszi, mert ebben önmaga jól értesültségét, társadalmi felemelkedésének lehetőségét látja. A média üzenetei a sztárokról a hírek fontosságát igazolják: mindenki erről beszél, én is tudok róla, tehát jól értesült vagyok.
A mai magyar sztárokat a nyugati áraknál sokkal olcsóbban is felkérhetik egy-egy márka képviseletére. Nemcsak azért, mert nálunk összehasonlíthatatlanul alacsonyak a gázsik, hanem mert nincsenek tisztában azzal, mekkora értékük van a pr piacon. Másik ok, hogy a szponzorált sztárokkal együtt ritkán kerülnek médiába a kijelölt termékek. Ebben nem feltétlenül a sztár a vétkes, mert a publicitást elérni elsősorban a szponzor dolga lenne. Ez nyilván nem könnyű, hiszen a média azt mondja, ha már bújtatott reklám, akkor azért a szponzor ne a sztárnak, hanem neki fizessen…
A mai hazai sztárvilág attól is más, mint a korábbi, hogy körbetámogatja egymást, kvázi külön kasztot képvisel. Sztár csak sztárral barátkozik. Én meghívlak téged, te visszahívsz engem. Erről írnak az újságok, együtt fotóznak minket a partikon. Ha rólunk írnak, akkor nő a műsorunk nézettsége, nő a reklámbevétel, amiből visszaosztunk kicsit a lapoknak is. A kör így bezárul, de könnyű kiesni a gyorsan forgó kerékből, mert amint esik a nézettség – úgy nem nézik meg kétszer, hogy ki az arc, rögtön kicserélik.
„A magyar média egy piti szemétdomb, egy csomó piti kakassal” – fogalmazta meg elhíresült kritikáját Csiszár Jenő műsorvezető néhány évvel ezelőtti visszavonulásakor, a hazai sztárokról és sztárcsinálókról. Pedig a sokat vitatott médiaszemélyiség egyik utolsó hírnöke volt a klasszikus, önépítő hírességeknek. Azóta a képernyőn megjelentek a meghatározott célcsoport igényeire szabott, hosszabb-rövidebb előkészítő kúrán átesett arcok. A jelen felfedezői szerint elegendő marketingtevékenységgel bárkiből lehet híres embert építeni, a kérdés, hogy mennyi ideig tud a kamerák előtt, illetve a címlapokon maradni.
Manapság a gondolkodó emberek sem nagyon beszélnek másról, mint arról, amit a bulvármédiában látni vagy olvasni lehet, ez tölti ki az életünket. Például, hogy két kereskedelmi médiasztár egybekelt. Vagy ki kivel hányszor: erről szól a közéletünk. Mikor már vezető politikusok is elmennek a beszélgetős TV-show-kba vagy pártállástól függetlenül nyilatkoznak a bulvárlapoknak, sőt élnek a bulvár adta népszerűség lehetőségeivel - lehet ugyan pocskondiázni a mi bulvár-világot, de muszáj elismerni, ebben élünk.
A médiasztárok formálói szerint a világon mindenütt és mindenkiből lehet befutott ünnepelt figura – egy ideig. Az igazán rátermettek viszont hosszú távon is képesek a középpontban maradni. Árpa Attila producer – akit a nagy magyar sztárcsinálónak tartanak – egykori nyilatkozatában a mai magyar elektronikus média szereplőit három kategóriába sorolta. Szerinte a „lufi” típus kizárólag állandó szerepeltetése miatt képes a képernyőn maradni; vannak az ismert és tehetséges, de középszerű figurák; végül vannak a valódi sztárok, akiket onnan lehet felismerni, hogy ha a nevük mögé tesszük a művész úr vagy művésznő megszólítást, nem hangzik idétlenül. Ha egy sztár leereszt, könnyedén helyettesíthető egy másik lufival. Magyarországon tízmillió potenciális, ilyen jellegű médiasztár biztosan van. Meglátása szerint ennek az a pozitív következménye, hogy a valóban tehetségesek könnyebben kitűnnek.
Forrás: eskuvoszervezes.blogter.hu
