A szerelemért felelős hormonok csupán harminc hónapig termelődnek szervezetünkben.
Kedvesünk ennek a folyamatnak a kiváltó oka, agyunk „szerelemközpontját” stimulálja. A hormonok tehát maximum két és fél év boldogságot garantálnak, utána csitul a vágy, oszlani kezd a rózsaszín köd. A nagy, mindent elsöprő szerelem olyan, mint a puzzle, három fontos darabkája van, melyek tökéletesen illeszkednek, összerakva adják ki a teljes egészet.
A szerelem-puzzle darabkáin a következő „feliratokat” lehet olvasni: intimitás, szenvedély, elkötelezettség. Az első elem a legfontosabb, az összetartó kapocs. Minél közelebb van egymáshoz testileg és lelkileg a két szerelmes, annál szorosabb a kötődés közöttük. A hoszszú, „göröngyöktől mentes” párkapcsolat akkor mûködik jól, hogyha elég „intim”. A szenvedély mulandó. A vágy alábbhagyhat, attól még a kapcsolat „él és virul”, nem annyira tökéletes, de mûködőképes. A hosszú táv kulcsa az elkötelezettség: amikor eldöntöd, hogy csakis őt akarod, mellette fogod leélni az életedet, mert számodra ő az ideális férfi/nő. Mindenki boldog párkapcsolatot szeretne, ám ez csak akkor sikerül, hogyha a társad nemcsak megszerezni, hanem megtartani is képes vagy.
Miért keressük-kutatjuk a Nagy ő-t? A kevésbé romantikus, ám annál ésszerûbb magyarázat az az, hogy tökéletes szülőt szeretnénk gyermekeinknek. A legmegfelelőbb társ „felborzolja” érzelmeinket is, nem csak szexuális fantáziánkat. Éveken keresztül keressük az Igazit, kisebb-nagyobb szerelmek tarkítják eme „kutatómunkát”, mire végre kikötünk egy ember mellett. Addigra kellően lehiggadunk, okosan szeretünk, ügyesen alkalmazkodunk. Míg az első igazi szerelem tele van „bakikkal”, szorongással, félelemmel, addig a „végső” kiegyensúlyozott, nyugodt, szinte tökéletes.
Forrás: menyegzolap.hu
