Lovas nemzet (volt) a magyar, s így eleink számos veretes, életszagú bölcsességet fogalmaztak meg a lovak kapcsán. Az egyik ilyen – az ortodox lovasiskola tagjai most csikorgatni fogják a fogukat, anno nekem is mondta a lovasedzőm, hogy fehér ló nincs –, hogy fehér ló nem születik, hanem lesz. Azaz nem genetikai adottság, nem öröklődik. Több magyar vőfély azzal kérkedik a honlapján, hogy már az apja, a nagyapja, a dédapja, sőt az ükapja is vőfély volt.
1. Ezt bárki mondhatja.
2. És ha az volt, akkor mi van? Ha valakinek autószerelő volt az apja, akkor az genetikailag tud motorblokkot cserélni?
Az ilyesfajta családfázást minimum szánalmasnak tartom. Jó alap a vőféllyé válás útján, ha valakinek az édesapja vőfély – vagy az anyukája nőfély, mert ilyen is van, és virágozzék minden virág! Bár, ha azt nézzük, mennyi stresszel jár ez a munka, akkor szerintem ilyent jóérzésű ember nem kíván a gyerekének. Ha viszont arra fókuszálunk, hogy mennyi bulizással, csajozással stb., akkor meg miért ne…
Hogy hogy lesz valakiből vőfély, arról mindenkinek megvan a saját története. Belőlem úgy lett, hogy 1999 telén a keresztfiamat kerestem az egyik egyetemi város melletti beton-kollégiumtenger egyik toronyházában, de ő már hazament, így felmentem egy barátomhoz, aki pár szinttel feljebb lakott, és gyakorlatilag a térdén szerkesztett egy rendkívül színvonalas havilapot, melybe én is bedolgoztam. Előkerült az ablakban behűtött vörösboros flaskó, majd Szilárd előadta, hogy ő bizony május első hétvégéjén megnősül, és lehetnék én a vőfély a lagzijában. Előtte még soha nem tettem ilyent, így szabódtam, de mire a két liter bor elfogyott, ráálltam. Aztán meg is feledkeztem a dologról, végzős voltam és az egyik diplomamunkám írtam, ami sok időmet elvitt, de áprilisban jött a telefon: Ugye nem felejtetted el? Hát persze, hogy nem! – mondtam faarccal, majd a tella kinyomása után pánikrohamot kaptam.
Felhívtam a keresztanyámat, aki anyakönyvvezető a szülőfalumban, és elmondtam neki, mi a pálya. Szülőfalumban már nincs vőfély, de volt – lásd a vőfélyöregotthonra vonatkozó bejegyzést. Volt egy bácsi, akinek 7 vagy 8 öccse volt, és valamennyi lakodalmában ő volt a vőfély. (Ideírnám szívesen a nevét, de akkor nem tartottam fontosnak, hogy megjegyezzem, és most már késő…) Már rég nem praktizált, és pár év múlva meg is halt, de fővesztés terhe mellett kölcsönadta a vőfélykönyvét. „Vőfínyes versek”, ez volt az elejére írva, varrott, négyzethálós füzet volt, a bácsi a Horthy-korszakban oktatott, alul kötött, cirkalmas betűkkel írt, egy hétig tartott, mire megfejtettem és elolvastam.
A lagzi előtti két-három napon már komplett idegbeteg voltam, még indulás előtt egyszer átolvastam a verseket, melyeket kis formátumban kinyomtatva a zakózsebembe is eltettem. A kikérés/búcsúztatástól féltem a legjobban. Remegő lábbal, de érces hangon mondtam el. Mikor láttam, hogy a nagymamák sírnak, akkor kicsit megnyugodtam, gondolatban vállon veregettem magam: Menni fog ez, Laci! A csoportképet a templomnál is jól megszerveztem, és nagy szerencsémre olyan helyen volt a lakodalom, ahol pontos volt a konyha, nem csúsztak, bár hajnal felé az egyik pincér térdszalagjával lett valami, így az utolsó két fogást már egy faszi hordta ki, de szerencsére kis lagzi volt, ötvenes. Mai fejjel, ha valami olyan fos helyre kerülök, mint mondjuk a 2006 nagyböjtje utáni első hétvégén, akkor felvághattam volna az ereimet…
A minap – na jó, ősszel – takarítottam, és leporoltam a CD-állványomat is. Négy lemezen ott van Ildikó és Szilárd lakodalma is. Belenéztem. Referenciafilmnek talán nem ezt adnám, mert nagyon basic volt, de tisztességes, vállalható munkának tartom. Egy út elejének, amelyért ma, nyolc év elteltével sem kell szégyenkeznem.
Aztán a haveri körben híre ment a dolognak, mert ez egy olyan esküvő volt, amelyre az egész baráti kör nagyon figyelt, főként az azt megelőző, rendkívül botrányos legénybúcsú miatt. Aztán egyre többen hívtak. Eleinte kínosan ügyeltem rá, hogy csak a baráti körben vállaljak „fellépéseket”, de aztán egy idő után egyre több ismeretlen hívott, mert ezek a kazetták ugye 10-20-30 családba is eljutnak a tágabb rokonságban, kölcsönadják a szomszédnak bla-bla-bla. Hát így.
Az apám géplakatos, az egyik nagyapám kertész, a másik vasutas. Sosem vőfélykedtek.
Forrás: vofely.blog.hu
