Nem túlságosan gyakran vetődünk el igazi falusi lagzikra. Megbízóink ritkán fogadnak mellénk videóst, vőféllyel is csak elvétve találkozunk. Ha mégis akadnak kivételek, akkor is csendben tesszük a dolgunkat és a munkánkra koncentrálunk. Néhány nappal ezelőtt azonban olyan élményben volt részünk, amelyet okulásként szóvá kell tegyek.
Megbízóink vőfélyt fogadtak az esküvőjükre, ami egy kétszázötven fős összejövetel esetében okos gondolat, a sok ember mellé valóban kell egy jó kiállású, határozott profi, aki terelgeti a népet.
Az is rendben volna - bár szakmai kérdéseket vethet fel - hogy a vőfély az anyukáját és a nagybátyját is magával hozza, akik “véletlenül” esküvői videózásal foglalkoznak. Az már csiklandós kérdés, de még mindig elfogadható, hogy hoznak magukkal egy fotóst is, aki végigkattintgatja az esküvőt (a családi profil bővítése ugyibár..)
Az azonban legkevésbé sincs rendben, hogy az említett négy ember mindenféle gátlás nélkül lecövekel a polgári szertartás helyén, a násznép és az ünnepeltek közé olyan módon, hogy semmit, ismétlem semmit nem lehet látni a ceremóniából, csak az említett szolgáltatók hátát, így az örömapák és az örömanyák kénytelenek beérni a videósok és a fotós hátsó fertályának látványával, ami valljuk be, nem a legfelemelőbb dolog.
Gyanítom, az sincs teljesen rendben, ha mindkét videós fejlámpa nélkül képzeli végignyomni az esküvőt, függetlenül a fényviszonyoktól. Szakmailag az sincs teljesen rendben, ha a videósok számtalan alkalommal átlóban dolgoznak, azaz egymást videózzák bele a felvételeikbe. Az sem OK, ha mindezt gyakorlatilag mozgás nélkül, egy pozícióból (mintegy statívról) teszik.
Az említett estén a vőfély is be- beugrott anyukája helyett videokamerával a vállán (??) a kör közepibe, de ez csak apró adalék ahhoz sztorihoz képest, amely kiverte nálam a biztosítékot:
Eljött a gyertyafény-keringő ideje. Videósaink természetesen kiegészítő világítás nélkül készültek az eseményre (a gyertyafényről tudni kell azt, hogy a legkevésbé sem alkalmas jó minőségű videófelvételek és fotók készítésére, főleg nem azon kommersz eszközök esetén, amelyeket látni volt szerencsénk). Úgy döntöttem tehát, hogy segítek magunknak ill. a jelenlévő szolgáltatóknak és a táncparkett felett magasodó stage-re telepítettem egy broadcast videólámpát, hogy felülről, mintegy 3,5 m magasságből derítőfényt adjon (ugyanezt a méregdrága Lowell modellt használja az összes televíziós társaság a mobil közvetítésekhez Ausztráliától Grönlandig). A lámpa oldalról-fentről gyönyörű, lágy, klasszikus 3200K-es fényt varázsolt a táncparkettre, pontosan annyit, hogy kiegészítse a gyertyák fényét, legkevésbé sem feltűnően, de éppen elég fényt generálva a minőségi munkához. Hogy mi történt ezután? A csapat fotósa végigvakuzta a gyertyafénykeringőt 
nehogy a felvételein látható legyen annak intim, sejtelmes hangulata, a videósok pedig végigméltatlankodták az este hátralévő részét a számukra szokatlan világítási helyzet miatt, ahelyett, hogy pozícióba állva élvezték volna gyönyörű fény nyújtotta előnyöket.
Felháborodott sutyorgásuk alapján úgy tűnt, ők azt a következtetést vonták le az esetből, hogy bunkó amatőrökkel futottak össze (gondolom, cseppet sem volt feltűnő, hogy Monán és rajtam összesen vagy hatmilliónyi forintnyi 1Ds és 1D lógott, amit amatőrök tudvalevőleg nem engedhetnek meg maguknak), én pedig azt, hogy a “háromazegyben” kivitel nem csak az instant kávéban pocsék.
Kedves menyasszony! Ha vőfélyt, videóst és fotóst választasz, ne kövesd el azt a hibát, hogy “univerzális” szolgáltatót fogadsz fel! A felsoroltak mindegyike teljes értékű szakma és nincs olyan szolgáltató, aki mindenből a legjavát képes nyújtani… vagy készülj fel arra, hogy a kényelmedért cserébe szinte biztosan vacakot fogsz kapni.
(Zárójelben kell megjegyeznem, hogy a vőfélykedés része a dolognak teljesen rendben levőnek tűnt. Igaz, ahhoz meg én nem értek, ezért a véleményem nem autentikus)
Forrás: naszriporter.hu
