Ha a kiszemelt vőfély már foglalt, akkor verhetjük a fejünket a falba, hogy a májusi menyegzőnket miért januárban kezdtük szervezni (különösen a gyorstüzelő férfiak tehetik ezt, akik sürgősebben szerveznek lagzit az átlagnál). Ám miután a felhívott dolgozó azt mondja, hogy „Hát, nagyon sajnálom, kedves uram/kisasszony/anyuka, de arra a bizonyos szombatra nem tudom vállalni”, nem kell egy hangos „A picsába!” felkiáltással lecsapni a telefont (történt már ilyen!), hanem:
a, meg kell tőle kérdezni, hogy ő kit hívna a saját lagzijába. Egy vőfély a sajátjába biztos nem valami kutyaütőt vinne, így garantáltan fog tudni adni pár jó telefonszámot. Ha engem keresnek, és foglalt vagyok, általában megkérdezem, hogy hova kellene menni, és a környéken lakó három-négy kolléga számát lediktálom. Ennek semmi köze a konkurenciához, ki merem jelenteni: ilyen a vőfélyek között nincs. A fotósok és a videósok nagy többsége gyűlöli egymást, mivel nem egyedül dolgoznak, hanem több operatőr/fotós dolgozik be nekik, így egy hétvégére nem egy, hanem 2-3-4-5-6 lagzit is fel tudnak venni, és ugye a Red Ocean Strategy-ben gondolkoznak, nem a Blue-ban. A vőfély viszont maga van, mint a hosszútávfutó. A videóscápa magához köti az inasokat a 80-200 ezer korona értékű kamerával vagy fényképezőgéppel, amit egy bedolgozó falusi tanítónak vagy egyetemistának esélye se lenne megvenni, s nem tud önállósodni. A bedolgozó így lojális a munkaadójához, aki ugyan nem fizeti őt túl, de rendszeres mellékjövedelmet tud neki biztosítani, amitől ő jobban él, mint az átlagos egyetemista, és 3 év lagzizás után vehet egy használt autót. A vőfélynek viszont nem éri meg betanítani senkit, ugyanis minden infrastrukturális beruházás egy bot, és ha a tanonc nem túl nagy barom, akkor egy éven belül önállósodik. Ha meg baromarcú, akkor kár bele ölni az energiát. Szóval ha egy vőfély foglalt, és megkérjük, hogy ajánljon valakit, biztosan fog segíteni, mert egy hétvégén csak egy lakodalomba tud elmenni. És ha nekem már van lagzim, nem tökmindegy, hogy egy ugyanazon a napon levő lagziban ki fog vőfélykedni? Ugyehogy!
b, gondoljuk át, mennyit ér nekünk az a vőfély! Régen azt mondták, egy újmisés áldásért érdemes egy bocskort elkoptatni. Egy jó vőfélyért is érdemes pár telefonhívást megejteni. Ha több olyan lakodalmi szolgáltató is foglalt a mi szombatunkra, akikhez ragaszkodunk, esetleg gondoljuk át, hogy az egész lagzit átszervezzük péntekre. Úgyse jó egy lakodalmat túl korán kezdeni, mert hamar elfárad a násznép. Ha valakik szeretik egymást, tökmindegy, hogy milyen napon házasodnak. És ha valaki szétcsapja magát a pénteki lagzin, két napja van rá, hogy rendbe jöjjön. Budapesten már teljesen standard a pénteki lakodalom intézménye, vidéken esetleges, nálunk, Szlovákiában pedig ritka, mint a fehér holló, de erről majd egy későbbi posztban értekezünk.
Persze, sokan gondolhatják, hogy azért propagálom a pénteki lagzit, hogy a vőfélyek egy hétvégén kétszer is lagzizhassanak. Aki így gondolja, annak azt ajánlom, próbálja ki ezt, utána már nem fogja olyan jó ötletnek tartani. Egy hétvégén két lagzi annyira killa’, hogy én is csak a szezonelőre merek ilyet bevállalni, mert aztán a vőfély/MC is fárad.
c, a vőfély-öregotthon segíthet. Van sok harcedzett veterán a pályán, kedves öreg taták, akik valamikor sokat vőfélykedtek, de egy ideje már letették a botot. Ilyen minden faluban van, ahol van a „szakmának” hagyománya. Ha kifogytál a lehetőségekből, akkor kutass fel egy ilyent. Lehet, hogy rá tudod őt venni. Előnyük, hogy olcsóbbak, mint a piaci ár, hátrányuk, hogy nem olyan rugalmasak, mint egy huszonéves.
d, Eddig arról írtam, mit tegyünk, most egy olyan irritáló dologra szeretném felhívni a figyelmet, amit SOHA ne tegyünk meg. Évi 4-5 alkalommal előfordul, hogy a hívó fél azt mondja, hogy „Uram, jöjjön el az én lagzimba, én adok kétszer annyit!” Nem, nem, soha! Ilyenkor vissza szoktam kérdezni: „Ön megbízna olyan vőfélyben, akinél rá lehet kínálni?” Ugye nem?! A legtöbb vőfély ezt a dolgot hobbiszinten űzi. Én mindössze kettőt ismerek, aki ebből él. Az így – ebül – szerzett pénz tehát nem jelent akkora motivációt, hogy a szakmai tisztességét emiatt kockára tegye, mert az ilyen ocsmányságnak hamar híre megy. Úgy, hogy az átvágott fél elkezd vőfélyt keresni, és amikor visszakérdezel, hogy „Csókolom, hát a következő havi lagzira mé” most kezdenek vőfélyt keresni?”, akkor elmondják, hogy „Tudja, meg voltunk egyezve a … úrral, de ez meg ez történt.” Aztán ez eljut a zenekarokhoz, videósokhoz, mert a lakodalmas piac kicsi, és egy-egy régióban legalábbis mindenki ismer mindenkit. És akkor a rákínálósról elkezdik terjeszteni, hogy szar ember. Nem éri meg. Pénzzel nem lehet mindent elintézni.
Forrás: vőfélyblog
