Az idei év biztosan nem vonul be a kedvenceim közé. Nehéz, keserű idők járnak errefelé mostanság.Ráadásul így, a szezonvége felé alig van már lelki tartalék és fogcsikorgatás közepette telik szinte minden utómunkával töltött nap.
Valamiféle felsőbb hatalom azonban jelet küldött nekem. Néhány héttel ezelőtt megkeresett Kata és felkért, hogy készítsek egy portfóliót kisfiának, a feladatot pedig ma teljesítettem.
Az utazás három óra hosszan tartott, a munka alig félóráig. Amikor reggel elindultam, még nem gondoltam, hogy életem egyik legkeményebb és legfontosabb küldetését fogom elvégezni. Mi is történt tulajdonképpen? Hmm. Látszólag semmi, egy kétéves kisfiú lovaglása, néhány kör egy alig hektárnyi területen, hunyorgás és némi séta a tűző napon. Vagy mégsem?
Sokgyermekes apuka vagyok (a négy az sok?), sokat láttam már .. és mégis, ma olyan leckét kaptam a szeretetről, lelkierőről, feltétlen odaadásról és küzdelemről, ami hosszú ideig példaként fog számomra szolgálni. Csodálattal néztem az én kis mindennapi hősömet és anyukáját, átértékelve nehézségeim és fájdalmaim. (Hangszórót bekapcsolni, katt a képre..)
Valami vagy valaki vezette a kezem, ez bizonyos. 310 felvételt készítettem kb. 25 perc alatt, és 309 kifogástalanul sikerült. Ez egyszerűen valószínűtlen, aki ért hozzá, az tudja, hogy éles délelőtti fényben, állandó mozgásban, ráadásul gyakran pengevékony mélységélesség mellett ez szinte lehetetlen. Én nem vagyok ennyire jó, sőt, szerintem senki nem az.
Nem tudom megmagyarázni, így csak egyet mondhatok: KÖSZÖNÖM.
Forrás: naszriporter.hu
